VILÁGSZERTE ...

Ősidők.

Amióta az emberiség a Földön él, ismerte és alkalmazta a füstöt. Az ég felé emelkedő illatos füst az isteneknek szánt áldozatok velejárója volt. Gyógynövényeket, gyökereket, állati eredetű anyagokat kevertek a tűzhöz, a sámánok, varázslók is e füstöket használták a gyógyításhoz.

Ókor.

Egyiptomban Ekhnaton fáraó sírjában találtak pipa formájú füstölő szerkezeteket, azonban az még nem derült ki, ezt tulajdonképpen mire használták. A görögök és a rómaiak körében is nagy divat volt a füstölés. A görög Delfi egyik nagy jósnője, Pythia szertartásainál a füst elengedhetetlen kellék volt, hiszen ezen keresztül került kapcsolatba az istenekkel. Hippokratész, az „orvostudományok atyja” is különböző gyógynövények füstjével gyógyított női betegségeket, valamint asztma és köhögés esetén is alkalmazta.

1400-as évek.

1492-ben Kolumbusz Kuba szigetén tanulmányozta a dohánylevelek használatát. A szigetlakók megnedvesített egész levelekbe sodorták az apróra vágott vagy tört leveleket, a rúd egyik végét parázzsal felizzították, a másikat szájukhoz emelték és megszívták, hogy a parazsat „életben tartsák”, a füstöt pedig „megitták”, majd orrukon, szájukon át kifújták.

1500-as évek.

Francia felfedezők írták le, hogy Észak-Amerikában járva a kanadai irokéz indián férfiak pipáztak, ami egyrészt kultikus jelleget szolgált – találkozást a Nagy Szellemmel –, másrészt mindennap használták díszes, faragott pipáikat a harcosok, amitől halálukban sem akartak megválni. Sokszor a halott harcossal elfelejtették eltemetni a fegyverét, de a pipáját soha!

1600-as évek.

A pipázás egyre népszerűbbé vált először Portugáliában és Spanyolországban, majd Angliában. Az akkori uralkodóról, Erzsébet királynéről jegyezték le, nehezen viselte, hogy udvara körében egyre terjedt a pipázás.

1700-as évek.

Ekkor már a nők körében is voltak, akik hódoltak a pipázás örömének: feljegyezték, hogy Madame de Pompadour, XV. Lajos szeretője is szenvedélyesen pipázott. A hollandok körében is hódított az új szokás: ők megnagyobbították a pipa fejét, meghosszabbították a szárát, ezt Alderman-pipának hívták. Ugyanebben az időben nagy divat volt a fehér színű, kecses testű, rendkívül törékeny pipa – főleg a hölgyek körében.

1800-as évek.

Az angolok (hollandoktól átvett) pipáikat Churchwarden- pipának nevezték el, és gyakran használták templomaikban is, ugyanis ekkoriban már az egyházak engedélyezték a pipák használatát Isten házában. Igaz, úgy, hogy az egyházi tanácsosok, presbiterek csak úgy gyújthattak rá, ha a pipa hosszú szárát (18-20 cm volt vagy még hosszabb) kidugták a templomablakon. A Churchwardenpipákra különben jellemző még a különlegesen hűvös füst (ezt a hosszú szár biztosítja).

… ÉS MAGYARORSZÁGON

1867: Dohánykutató és Minőségfejlesztő Intézet alapítása

1898: Debrecenben megnyitotta kapuit a Dohánytermelési Kísérleti Állomás. (A városról elnevezett dohányfajta szolgáltatta a legjobb pipadohányt.)

1993: a Róna Dohányfeldolgozó Kft. megalakulása a Dohánykutató Intézet és a Dohánytermelési Kísérleti Állomás jogutódjaként. Megkezdődik az Óbester pipadohányok gyártása.

1990-es évek 2. fele: Black Gold és Yacht Club pipadohányok piacra kerülnek.

2009: Debrecenben került megrendezésre a XIII. Pipaszívó Világkupa, ahol is a hivatalos versenydohány a Black Gold Special különleges összetételű pipadohány lett.

2013: A XXVIII. Simonyi Óbester Pipaszívó verseny hivatalos dohánya a 2013-as év őszi újdonsága, az Óbester Vanilla pipadohány lett.